Van egy szuperképességem. De tényleg! Verseny előtt bármikor secperc alatt őssze tudom fosni magam, ha valami nem tűnik kósernek a verseny napján. Parázós típus vagyok. Nemkicsit. Lehet, hogy említettem már. Egy "para-fenomén" vagyok. Ha egy héttel előtte arra a napra kis esőt, hideget, meleget, vagy szelet mond az időjárás előrejelzés, én rögtön képes vagyok többféle pszichoszomatikus tünetet is produkálni.

Az előző bejegyzésemben írtam róla, hogy beneveztem a Keszthelyi Kilométerek félmaratonra. Ennyi bevezető után gondolom, nem furcsa, hogy a verseny előtt pár nappal meghúzódott a vádlim és elkezdett fájni a torkom. Ja, esőt és szelet jósoltak. Nem érdekes... Mindezek ellenére az esemény előtti hét úgy telt, ahogy terveztem: sok pihenéssel, összesen két, nagyon laza edzéssel, nagy kajálásokkal és kis szaunával.

A nagy nap pünkösd vasárnapra esett. Mi akkor a környéken wellnesseztünk a családdal (gyermekeim anyja + két óvodás) éppen. Aznap reggel ömlött az eső, meg fújt rendesen a szél is (na ugye!), emiatt úgy beszéltük meg a családdal, hogy én bemegyek reggel Keszthelyre, ők meg, mikor már csillapodik az eső, vagy/és a szél, vonattal jönnek majd csápolni nekem később. Ez utóbbi sajnos meghiúsult, mert a kinézett vonat nem indult a verseny miatti forgalomkorlátozások miatt. Majdnem elhangzott akkor valamelyikük szájából, hogy "az a rohadt verseny miatt nem ment a vonat, amivel utaztunk volna a versenyre szurkolni apának". Az eső közben elállt (és a vádlim meg a torkom is rendbe jött), így a kezdeti körülmények miatt már kórosan megemelkedett nyugalmi pulzusom azonnal esett 10 ütésnyit. Egyedül a 9 fok hideg, meg még némi szél maradt, mire felálltunk a rajtvonalhoz. Zsír!

A Keszthelyi Kilométerek Maraton és Félmaraton méretében nem hasonlítható egy budapesti nagy nemzetközi versenyhez. Ide nem látogatnak el szupersztárok egzotikus afrikai országokból, mivel a díjazások is sokkal szerényebbek. Kisvárosi verseny, de a jelző semmiképpen nem akar lekicsinylő lenni: ez egy igazán szuper szervezésű, nagyon barátságos verseny! Látszik, hogy aki részt vett a lebonyolításában, valóban szívét és lelkét beleadta, és sikerült egy nagyon profi versenyt csinálnia vagy ezer indulóval az ország minden szegletéből, és mivel kétnapos volt a verseny gyerekfutamokkal meg sprintfutamokkal, jóval ezer feletti részvevőről beszélhetünk. Két dolgot emelnék ki, ami ritkaság számba megy, itt mégis nagyon jól esett: frissítési pont 2 kilométerenként (csodálatos!!) és ingyenes masszázs lehetőség a célba érőknek. Ez utóbbit nem vettem igénybe, mert sittem haza, de tetszett, hogy gondoltak erre is! 

Felálltunk tehát a rajtvonalra, ki-ki a saját tempójának megfelelő zónába. Katolikus pap áldotta meg a versenyt és annak résztvevőit. Mondom, kisvárosi verseny az ő összes bájával! 10 órakor pontosan rajt! Volt konkrét tervem a versenyre: a pulzus 165 ütés alatt az első 3 km-en, majd a 10. km-ig 167 körül, aztán 170-173/perc között tartva végig, az utolsó 3 km-en kicsit még megnyomva. Ez, mármint a pulzusterv volt a fontos, amit tartani akartam, a tempót ehhez mérten 5:00-5:05/km között terveztem. Frissítés: víz és 2 db 41 g-os zselé, (kb. 27g ch/zselé). Egyforma, kb. 10,5 kilométeres köröket kellett megfutni, ebből 2 darabot a fél-, 4 db-ot a teljes maratont vállalóknak. Szóval nekem csak kettőt. Így egyszerűbb volt a tempóváltást is tervezni, sőt, rá is lehetett készülni a pálya változatosságára. Merthogy emelkedőkben és lejtőkben nem volt hiány, de mégis jó volt így a pálya, nem volt vészes, a hosszú lejtős szakaszok meg kimondottan tetszettek. 

A rajt előtt közvetlenül még megittam vagy 4 deci vizet, és míg a pap beszélt a főnökével az érdekünkben, sikerült magamhoz képest is egész jól megnyugodnom. Mikor a liturgia végére ért a pap, többen megtapsolták. Mondom, sok helyről jöttek oda emberek...

Figyelem! A következő két bekezdésben elveszek a technikai részletekben. Akit az ilyesmi nem érint meg, az nyugodtan görgessen tovább!

Az első kilométer nem sikerült valami jól: 158-as pulzus mellett 5:08 perc alatt sikerült megfutni. Ennél voltak már sokkal jobb kezdéseim. Az öregek azt mondják, hogy az első három kilométeren a pulzussal nem is nagyon kellene foglalkozni, inkább a tempóval, a pulzus meg úgyis beáll utána, mikor már megnyugszik az ember. Mivel ezután jött 2 kilométer lejtő, ott sikerült összekapnom magam, és ment az 5 perc alatti tempó a tervezett pulzussal. Aztán megint kis emelkedő bőőőven 5 perc/km felett... Hmmm... Mindegy, edzőversenynek terveztem ezt, így, hogy nem tudtam igazán készülni rá, nem is reménykedtem egyéni csúcsban. Persze a kisördög minden emelkedőnél azt suttogta a fülembe, hogy "ez a srác végig a te tempódat futotta, ne hagyd meglépni!" Aztán ránéztem az órámra, láttam, hogy a pulzus az egekben, és szomorúan visszafogtam magam. Az első 5 kilométer 5:03, a második 5 kilométer 5:06-os tempóval sikerült, 164-es és 167-es pulzussal. Az első frissítési pontot a 2. kilométeren kihagytam, mert akkor még sok folyadék volt bennem, aztán az összes többi ponton ittam, felváltva hol 1, hol 2 deci vizet. és kb. a 35. és a 70. percnél ettem meg a zseléket. Szóval a tempót leszámítva a tizedik kilométerig minden a terv szerint haladt. Egyébként jól is esett, jól is éreztem magam. Úgy néz ki, ez az aránylag hűvös idő, ami nekem való a versenyzéshez, a fel-feltámadó erős szél meg valahogy akkor, ott nem tudott zavarni. Tetszett a környezet, meg ahogy írtam már, a pálya, és a Balaton, amit imádok!

A második kör. Itt már szabad volt 170 fölé vinnem a pulzusom. Ez meghozta a hatását: elkezdtem 5 perc alatti kilométereket futni. A harmadik 5 kilométeres darab így már 4:59-es ezrekkel sikerült. Az utolsó 6 kilométer pedig...

Az utolsó 6 kilométernek úgy fogtam neki, hogy bennem volt már a második gél, és jöttek a lejtők! Hosszú, kényelmesen megfutható lejtők! A 18. kilométer környékén már a verseny-átlagom 5:00-ás tempó volt. Itt elkezdtem kicsit hajrázni. Az utolsó fél kilométer a cél előtt az egy kimondottan szopatós, masszív emelkedő volt, de ott sem sikerült különösebben rontani az eredményen: 1:44:51 lett a hivatalos célidőm, 4:58-as ezrekkel. Ez egyéni csúcs, magasan a várakozásaim fölötti siker! Ezzel a tavaly szeptemberi budapesti Wizz-Air félmaratonon elért rekordomat sikerült megjavítanom másfél perccel.

Itt a végén illene kielemezni, hogyan végződhetett ez a versenyem egyéni csúccsal, hamár alig készültem rá? Összességében fogalmam sincs. Ez nekem is meglepetés volt. Közrejátszhatott ebben az ideális hőmérséklet, hogy kipihent voltam (mert túledzett biztosan nem), a passzentos pálya meg a frissítés. Illetve ezek összessége. Majd elemezgetem. Annak, aki kíváncsi az ilyesmire, és velem elemezgetne, szúrtam be görbét meg statisztikát. Ez olyan menő dolog. :-) Ja, meg egy csodálatos kép rólam, ahogy éppen zabálok.