nem leszek ultrafutó

nem leszek ultrafutó

Készüljünk a SPAR maratonra!

2016. szeptember 30. - NGergő

Szeretek évente pár versenyen részt venni. Nem, mintha bármi esélye volna holmi dobogós helyezésre, nem is erre használom ezt az évi 3-4 alkalmat. A versenyek jók. Jó közösségi élmény mind, rengeteg hasonló érdeklődésű emberrel minden korosztályból. Meg aztán ilyenkor fel tudja mérni az ember, milyen formába sikerült hoznia magát az elmúlt versenyek óta. Én egyébként nem vagyok "versenymenő". Sokan vannak, akiknek egy ilyen esemény annyi pluszt ad, hogy itt még azt is ki tudják hozni magukból, ami nincs is. Na, én nem vagyok ilyen. Nekem az edzések mindig jobban sikerülnek. Ez van.

Ma a második maratonomra készülök. Októberben lesz, Budapesten. SPAR Maraton a neve. Tavaly ugyanitt futottam az elsőt. Azt nem tudom, mások hogyan futják az első maratonjukat, én annak idején a biztonsági versenyzés mellett döntöttem. Ez konkrétan azt jelentette, hogy egy aránylag állandó, nem túl gyors tempó, amit a távra választottam. Hogy mi ez a tempó, azt pedig a pulzusom alakulására bíztam: kb. 30 km-ig nem akartam 160 ütés fölé vinni, utána meg, ha még érzek magamban erőt, mehet 160 fölé is egy kicsivel. Nem volt tapasztalatom még ilyen távon, fogalmam sem volt róla, mire számíthatok. Mások beszámolója alapján sejtéseim azok voltak, de megélni az valami teljesen más. Éppen ezért nem is voltak valódi terveim arra, mennyi idő alatt akarom teljesíteni. Egy titkos vágyam volt csak, hogy négy és fél óránál rövidebb ideig tartson, de a legfontosabb mindenképpen az volt, hogy egyáltalán teljesítsem azt a 42,195 kilométert. Nem volt túl ambiciózus sem a terv, akkor már három éve futottam rendszeresen, erre a maratonra konkrétan körülbelül egy éve készültem már, és az eseményt megelőző három hónapban öt alkalommal futottam 30 kilométer körüli távot. Sikerült is aztán teljesíteni, sőt, a 4 óra 09 perces befutó idő jobb is volt, mint amit reméltem. 

12074945_10206646939605674_2321825533583818736_n.jpg

Idén persze jobbat szeretnék futni, mint tavaly. Az akkor jó volt tapasztalatot szerezni, így tudom, hogy hol lehetnek tartalékok, hol, és mivel tudok másodperceket faragni IDEÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT. Lényeges, hogy ideális körülmények között, mivel annyi minden tud még történni négy óra alatt. 

Általában egyedül edzek, többé-kevésbé egy edzéstervet követve. Van egy régi félmaratoni edzéstervem, amit összefésültem néhány maratoni tervvel, amit a neten találtam, és úgy módosítottam, hogy az időmbe még éppen beleférjen. Erőnléti edzésnek az év elején felvettem a kettlebellt, ez egy fix nap lett minden héten. Hasznos dolog ez, mert megmozgatja azokat az izmokat is, amiket a futás nem edz, mégis jól tudnak jönni a futáskor. E mellé elfér még három, max. négy futás a héten, lehetőleg egy darab két- vagy háromórás, hosszú futással a hétvégén. A három órásból értelem szerűen kevesebb volt, 5-6 darab a felkészülési időszakban. Egy héten 45-60 kilométer között tudok összehozni.

Ritkán betársulok közösségi futásokba. A kedvencem ezek közül az a Velencei tó-kör, amit Pók János, vagyis Janó, itt helyben jól ismert ultrafutó szervez feleségével, Margóval együtt. Amit ők itt évről évre csinálnak, az előtt le a kalappal! Teljesen önkéntes alapon és társadalmi munkában olyan, több száz főt mozgósító közösségi futást szerveznek ők már évek óta rendszeresen, ami egyedülálló a maga nemében, és messze földről vonzza a tó köré azokat, akik nem ijednek meg a majd' 30 kilométeres távtól. Hihetetlenül jó itt a hangulat, Janóék barátokkal, rokonokkal 3-4 frissítő pontot is üzemeltetnek ilyenkor, és mindezért egy fillér díjat nem kérnek. Ennek ellenére a rendezvény színvonala túlszárnyalja néhány "fizetős" rendezvényét. Általában áprilisban, szeptemberben, és gyakran még decemberben is szerveznek ilyen futást a Velencei tó körül. Ha sok ilyen Janó meg Margó lenne, sokkal élhetőbb hely lenne ez a bolygó.  

A bejegyzés trackback címe:

https://nemleszekultrafuto.blog.hu/api/trackback/id/tr6311749629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása