Ezt nem olyan régen egy ortopéd szakorvos kérdezte tőlem Székesfehérváron, amikor vizsgálatra tévedtem hozzá. Fájt a csípőm 1-2 hétig. Azt gondoltam, van valami kopás vagy bármi borzasztó ott a gömbcsuklók táján. Igen gömbcsuklók. Mittudomén, nem vagyok szakmabéli. Mindegy is, mert kiderült, hogy szerencsére nincs semmi extra, csak megerőltettem. El is múlt nemsokára. De vissza a doki kérdéséhez!
Hogy miért, arra semmi frappánsat nem tudok mondani, csak azt, ahogy erre gyanítom más hobbifutó is reagálna: először is, hogy egészségesebb legyek, illetve, hogy az is maradjak. A motivációm nemcsak az önző jómagamtól ered, merthogy van két óvodás korú gyermekem, akiknek valószínűleg (jobban mondva, őszintén remélem) nem lesz mindegy, hogy meddig számíthatnak az apjukra, mint aktív szereplőre az életükben. Ami ezen kívül motivál a rendszeres sportra, azt már maga a futás hozta: hónapról hónapra, versenyről versenyre új és új tapasztalatot szerzek vele. Megtanított, hogy tudok kitartó lenni és küzdeni a céljaimért, és inspirálóan hat, hogy, ha keményen dolgozom, annak mérhető eredménye van. Ja, és majd' elfelejtettem: a függőség! Az is bizonyított tény, hogy a rendszeres futás hasonló függőséget okoz, mint az alkohol vagy a drog. És tényleg.
Mennyi az az annyi? Heti szinten 40 és 60 km között. Erre az adagra egy ultrafutó csak legyint, de én nem leszek ultrafutó. :-)
Amiről itt még egy pár szót értekeznék, mert úgy érzem, idekívánkozik, az a "Fuss 2016-ban 2016 km-t" és hasonló mozgalmak. Jópofa, és valóban ösztönzően hat sokakra, hogy tényleg rendszeresen lefussák azt a heti 35-40, havi 167 kilométert. Ezzel nincs gond, ez tök szuper! A problémák akkor jelentkeznek, és ezt saját tapasztalatomból is elmondhatom, amikor egy hónapban, betegség vagy bármi miatt, jóval kevesebb sikerül, mint a terv, és a szegény honpolgár a következő hónapban mindezt kompenzálni akarja. Ugyanez a helyzet, amikor már közeleg az év vége, és a puttonyban nincs meg az az arányosan sok kilométer. Ilyenkor ráerősít a derék sportember, és erején felül vállal, merthogy, "mi van, ha nem lesz meg a terv??". Elmondom mi van: semmi. Ilyen áron meg pláne nem érdemes törnie magát a tisztelt versenyzőnek, mert annak rendszerint rossz vége van. Mert aztán azok mutatják a legnagyobb lelkesedést ezekben a kihívásokban, akik a korábbi éveket nem 2000, de 1500, sőt 1000 kilométerrel sem abszolválták. És ha megtörténik a túlerőltetés, akkor exponenciálisan nő a sérülés veszélye. Borzasztó, de tény, hogy nincs még egy olyan sport, ahol ilyen magas volna a volt vagy jelenleg is sérült sportolók aránya, mint a hobbifutóké. Állítólag 80%. Durva!
Azért heti 35-40 kilométert lefutni már nem egy tinglitangli feladat. Én azt kívánom mindenkinek, hogy ha már egyszer a futást választatta, és esetleg be is nevez egy ilyen kihívásra, tudjon benne fokozatosságot tartani, és pl. heti szinten 10-15 %-nál nem emel többet a kilométerek mennyiségén, és tartson megfelelő mennyiségű pihenőnapot. Nemcsak a sérülés veszélye miatt, de a túledzettség sem egy kéjhömpöly. A velem egy háztartásban lakó kis családom megtapasztalta már, milyen az, amikor az ember maratonra készülve az egyik héten a korábbi penzum dupláját is lefutotta. Aztán meg fáradt, hirtelenharagú, és idegessé válik. Érdemes egy hétig messze elkerülni. Fölösleges dolog ez kérem, ne tessék utánam csinálni!
